A legkedveltebb hazai szoftver

lechner

A magyar tervezők túlnyomó része hazai tervezőprogramot használ – derül ki a Lechner Tudásközpont által a Magyar Építész Kamara tagjai körében végzett felmérés eddigi eredményeiből.

(MABIM megjegyzés: a cikkben szereplő több cég már a MABIM tagja)

A Lechner Tudásközpont július közepén elindított felmérésének célja, hogy képet kapjunk arról, milyen szoftvereket és fájlformátumokat használnak a MÉK tagjai, illetve ezek közül melyek a legelterjedtebbek, a legpreferáltabbak. Az online kérdőívet a Lechner Tudásközpont és a MÉK honlapjain, valamint a nagyobb építész portálokon keresztül is elérhetik a tervezők.

A szoftver- és fájlhasználat megismerésére az 1032/2015. (I. 30.), valamint a szeptember elején megjelent 1567/2015. kormányhatározatok végrehajtásához van szükség, amiben a Lechner Tudásközpont is részt vesz. A bejövő információk többek között a tervpályázatok egységesítése, az állami középület-kataszter kialakítása és a magyar nemzeti BIM-szabvány kidolgozása szempontjából is fontosak.

Legtöbbet használt építészeti szoftverek – forrás: Lechner Tudásközpont


Az eddig kitöltött kérdőívek azt mutatják, hogy a magyar építészek körében a hazai fejlesztésű ArchiCAD a legnépszerűbb tervezőprogram, 64 százalékos aránnyal. A második helyen a Nemetschek Allplan Architecture áll, a vártnál nagyobb, 9 százalékos eredménnyel, míg a tervezők 8 százaléka használ valamilyen egyéb szoftvert. Az Autodesk szoftverei közül az AutoCAD 6 százalék, az AutoCAD Architecture 4 százalék, a Revit 3 százalék elterjedtségű. (Ez utóbbinál a tapasztalatok alapján nagyobb arány lett volna várható.) 2 százalékos felhasználási arányt képvisel a Nemetschek Allplan Engineering, míg a Microstation egy százalékost. Szintén a válaszadók 1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy semmilyen szoftvert sem használ a tervezéshez. Közel 0,5 százalék használja a Nemetschek Vectorworks, s ugyanennyi a FreeCAD programot.

Az ArchiCAD felhasználók közül a legtöbben (a válaszadók egyharmada) a legújabb, 18-as verzióval dolgoznak, ugyanakkor feltűnő, hogy jelentős a régebbi, akár sok éves változatok használata is. A Nemetschek programot használóknál az a tendencia állapítható meg, hogy viszonylag új, egy-kétéves verziókkal terveznek. Ezzel szemben az Autodesk progjamjai közül csak a Revitnél jellemző a legújabb verziók használata, az Autodesk Architecture és az AutoCAD esetében is sokan használnak 3-5 évnél régebbi változatokat.

Szoftver verzió használata – forrás: Lechner Tudásközpont


A tervezők leginkább részleges 3D ábrázolásokat készítenek kétdimenziós kiegészítésekkel (42 százalék). Kicsit kevesebb, de hasonló nagyságrendű a teljes körű 3D elemek használatával dolgozók száma. Érdekes, hogy szinte ugyanennyien (34 százalék) még mindig csak 2D rajzi elemeket használnak. Az előzőekhez képest kevesebb, körülbelül a fele azoknak a száma, akik teljes körűen 3D elemeket használnak BIM modell alapján, de még így is jelentős számot képviselnek, ami azt mutatja, hogy viszonylag sokan használják a legújabb technológiát (a kérdőíven ennél a kérdésnél több válasz együttes megjelölése is lehetséges).

A Lechner Tudásközpont kérdőíve azt a kérdést is felteszi, hogy az alapvető tervezőprogram mellett milyen egyéb szoftvereket használnak a MÉK tagjai. Itt az első helyen – ahogy az várható is volt – az Adobe Photoshop végzett, amit a válaszadók 47 százaléka használ. A kérdőívet kitöltők valamivel több, mint egynegyede dolgozik Abvent Artlantisszal, 18 százalékuk Google Sketchup segítségével. Jelentősebb számban jelölték még meg az Adobe Indesign, az Autodesk 3Ds Max, a Cinema 4D, a CorelDraw és a Lumion 3D programokat (ennél a kérdésnél is lehetőség van több válasz együttes megjelölésére).
A fájlformátumokat illetően a legelterjedtebbek az AutoCAD .dwg fájlok, de csak alig előzik meg az ArchiCAD .pln fájlokat. Szintén jelentős az AutoCAD .dxf fájlok előfordulása. Ezeknél jóval kevésbé, de számottevően használatosak az Autodesk 3Ds Max, a Nemetschek, a Revit és a Sketchup fájlformátumai, valamint az .ifc és az .obj formátumok.

Egyéb használt szoftverek – forrás: Lechner Tudásközpont

Mivel a válaszadók száma még nem érte el azt a határt, amelynél a felmérést statisztikailag értékelhetőnek lehetne tekinteni, a Lechner Tudásközpont ismételten kéri az építész kamara tagjait, hogy a kérdőív kitöltésével segítsék a reális helyzetkép megismerését. Ez annál inkább fontos lehet, mert a felmérés eredményei is támpontul szolgálhatnak az új építésügy-informatikai rendszerek kialakítása során.
A kérdőív ezen a linken vagy a MÉK honlapján keresztül érhető el.

Lechner Tudásközpont