BIM Konferencia a MABIM támogatásával – 2016. január 28.

Az építőipar szereplőit két nagy csoportra bonthatjuk. Az első csoportban azok vannak, akik már hallottak valamit a BIM-ről, a második csoportban azok, akik még nem hallottak róla semmit.

meghívó fejléc

“A BIM – Building Information Modeling, épületinformációs modellezés – olyan ábrázolási folyamat, amely többdimenziós, adatokkal feltöltött „nézeteket” hoz létre, illetve kezel egy projekt teljes élettartamán át abból a célból, hogy a kommunikációt, az együttműködést, a szimulációt és az optimalizációt támogassa.” – Jerry Laiserin, ipari elemző

Tartozzon bármelyik csoportba, szeretettel várjuk 2015. január 28-án a BIM Konferencián, ahol elhasználói szemmel mutatjuk be a BIM-ben rejlő lehetőségeket.

A konferencia összefoglalója, képei, video ide kattintva elérhető!

Lehet, hogy ez a technológia már az Ön asztalán is ott van? Mi megmutatjuk, mire és hogyan használja!

A konferencia témái között több esettanulmány, nemzetközi kitekintés, szabványosítás stb. szerepel.

Tisztelt Partnerünk!

Ezúton tisztelettel meghívjuk a VARINEX által szervezett, MABIM által támogatott szakmai konferenciára.

Rendezvény neve:            BIM Konferencia

Időpont:                             2016. január 28.

Helyszíni regisztráció/Kezdés: 8:00

Befejezés: kb. 15:00

Helyszín:                             Sugár Mozi, 1148 Budapest, Örs vezér tere 24., Sugár Üzletközpont

Belépés:                             A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

MÉK akkreditáció igénylése folyamatban van, Bírálati sorszáma 2016/10.

Konferencia tematika

(a változás jogával élve)

Időpont Előadás címe Előadó
8:00 Regisztráció
8:30 Megnyitó dr. habil. Stocker György MABIM elnök és Prof. Dr. Bachmann Bálint PTE-MIK dékán, MABIM elnökségi tagok
8:40 Az építőipar informatikai támogatásának változásai az építőiparban Kiss Károly, rendszermérnök, VARINEX Zrt.
9:05 BIM szabványosítási törekvések és a szabványosítás szükségessége Csaba Zsolt, az MSZT/MB 442 BIM munkabizottság elnöke, MABIM
9:30 Az épületinformációs modellezés (BIM) alkalmazása a Tiba Építész Irodánál Tiba János, TIBA Építész Stúdió Kft.
9:55 BIM a felsőoktatásban Dr. Joó Attila László BME Építőmérnöki Kar dékánhelyettes, Zagorácz Márk PTE-MIK tanársegéd, MABIM
10:20 Több mint-e közmű! Közműadatok korszerű kezelése Cservenák Róbert, GIS rendszermérnök, VARINEX Zrt.
10:45 Szünet
11:20 BIM-plementáció, avagy kérdések és tanulságok a BIM területén Dudás Bence, BIM szakértő, MABIM
11:45 Építőipari költségvetési kiírások, adattárainak kapcsolata a tervező szoftverekhez Molnár Miklós, ügyvezető igazgató, TERC Kft.
12:10 Projektadatok korszerű tárolása, cseréje és megosztása Radnai László, CAD rendszermérnök, VARINEX Zrt.
12:35 BIM a létesítménygazdálkodásban Tuczai Péter, vintoCON Kft. kiemelt ügyfélkapcsolati menedzser, MABIM
13:00 A BIM szemlélet alkalmazása az infrastruktúra világában Kiss Károly, rendszermérnök, VARINEX Zrt.
13:25 – (15:00) Kérdések, válaszok – kötetlen témafelvetések egymás között

Ebéd

 

Regisztráljon most!

 

VARINEX_átlátszóv2_150x150MABIM_150x150 terc_150x150

 

 

Főszervező              Szakmai partner             Támogató

A konferencia további támogatói: Projektmenedzsment Szövetség, civil szervezetek, a MABIM médiapartnerei

Számítunk megtisztelő jelenlétére!

A konferencia néhány képe, megtekintéshez katt a képre!

DSC_0156[1]