Budapesten ülésezett az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) BIM technikai bizottsága

Az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) BIM technikai bizottsága az építőipar egész Európára kiterjedő egységes szabványosításán dolgozik, amelynek nemcsak hatékonyságnövelő, hanem kiemelkedő környezetvédelmi hatása is lesz. A bizottság munkájában Magyarországot a GRAPHISOFT képviseli, amely egyben házigazdája is lesz a budapesti ülésnek.

Az épületinformációs modellezés (BIM) egységesítése az egész építőipari ágazat legnagyobb kihívása. A fejlett országokban egymás után Open BIM alapon szabványosítják az építőipari tervezést, amely lehetőséget biztosít az egész tervezési és kivitelezési folyamat hatékony, átlátható összehangolására. Ez nemcsak jelentős hatékonyságnövelést és költségcsökkentést eredményez, hanem jelentős mértékben hozzájárul a globális környezetvédelemhez is.

A teljes építőipar EU-szinten közel 20 millió embert foglalkoztat, és az Unió GDP-jének több mint 10 %-át adja. Ugyanakkor az építőipari szektor felelős a teljes üvegházhatású gázkibocsátás, az energia és nyersanyag felhasználás, valamint a szilárdhulladék képződés több mint 50 százalékáért. A többi ipari és gazdasági ágazattal szemben az építőipar hatékonysága az elmúlt évtizedekben alig változott.

Ennek a megoldása lehet a BIM-alapú szabványosítást, amely gazdasági és környezetvédelmi területen forradalmi áttörést eredményezhet. A tervezett BIM-szabvány ugyanis nemcsak az építőipari tervezésre terjed ki, hanem az építőipari beruházások egész életciklusát átfogják, ahol a teljes költségvolumenen belül a tervezési költségek 1-3 százalékot, a kivitelezési kiadások 20-25 százalékot, míg az üzemeltetés 72-78 százalékot tesz ki.

Az építőiparban a kivitelezési problémák legnagyobb része a különböző szakágak (építész, gépész, statikus stb.) közötti együttműködési nehézségekből adódik, ezért ezek kiküszöbölése kiemelten fontos. A nemzetközi szabványosítás alapja a magyar alapítású GRAPHISOFT nevéhez fűződő épületinformációs modellezés (BIM), valamint az erre épülő Open BIM megoldás, amely egyedülálló kommunikációt biztosít a különböző szakágak között.

Az európai szervezetek komolyan gondolják az építőipar helyzetének fejlesztését, ezért a legmagasabb illetékes szerv, az Európai Szabványügyi Testület (CEN) tavaly kezdődött hároméves szabványosítási folyamat végén, 2019-re tervezi az egész kontinensre kiterjedő egységes szemléletű, BIM-sztenderdek szerinti ágazati működést.

A CEN 33 európai ország (az EU-n túlmutató, az egész kontinensre kiterjedő) szakmai testülete, amelynek magyarországi tagja a Magyar Szabványügyi Testület. A CEN BIM munkacsoportjában a magyar BIM nemzeti szabványosító műszaki bizottságot a GRAPHISOFT szakemberei vezetik és képviselik.

Nagyon nagy jelentőségűnek gondolom, hogy a CEN épületinformáció-menedzsment (BIM) szabványok kidolgozásával megbízott technikai bizottsága Budapesten ülésezik. Ez nemcsak a szabványosításban világszerte élen járó GRAPHISOFT, hanem az egész magyar építőipari ágazat nemzetközi szintű fejlődés iránti elköteleződését is jelenti.” – mondta Szövényi-Lux Miklós, a magyar alapítású GRAPHISOFT stratégiai kapcsolataiért felelős vezetője, a CEN műszaki bizottságának stratégiával foglalkozó munkacsoportjába delegált magyar képviselője.

A CEN épületinformáció-menedzsment (BIM) szabványok kidolgozásával megbízott technikai bizottsága idei második rendes ülését a GRAPHISOFT meghívására, a GRAPHISOFT Parkban tartotta 2017. szeptember 11-12. között.

A bizottság munkájában magyar részről a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) vett részt. A GRAPHISOFT mind a magyar, mind az európai bizottságban képviselteti magát. A GRAPHISOFT bizottsági munkákban való közvetlen részvétele lehetőséget biztosít a magyar építőipari szereplők számára, hogy első kézből kaphassanak információt az EU BIM szabványainak várható tartalmáról. Budapesten a technikai bizottság négy munkacsoportban végzi munkáját. A bizottságnak 18 tagországból vannak delegáltjai: Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia és Szlovénia. A GRAPHISOFT javaslatára az ülésen megfigyelőként első alkalommal vesznek részt az Unió határain kívüli, a BIM helyi szabványosításában érdekelt országok, Chile és Kazahsztán állami képviselői.

 

Forrás: GRAPHISOFT