Fontos változás a közműegyeztetésben

Július 1-től a kérelmezők már csak online indíthatják el a közműegyeztetési folyamatot. A tervezők az e-közmű rendszerből tölthetik le a közművezeték-üzemeltetőktől származó térképi adatokat, valamint az egyesített közműnyilatkozatot.

Kizárólag az e-építés portálon elérhető megújult elektronikus közműnyilvántartó rendszeren keresztül, ügyfélkapus bejelentkezést követően indítható el a közműegyeztetési folyamat 2017. július 1-től.

Az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló 324/2013. (VIII. 29.) kormányrendelet 2013. november 1-jei hatálybalépésekor már előírta a közművezeték-üzemeltetők számára, hogy hálózataikra vonatkozó téradataikat tegyék elérhetővé egy központi, államilag üzemeltetett rendszer részére – ezzel jött létre az egységes elektronikus közműnyilvántartás alap-intézményrendszere. A rendelet 2016. novemberi módosítása kimondta, hogy 2017. július 1-től a tervezéshez szükséges adatokat csak a tervezői jogosultsággal rendelkező, az e-közmű rendszerben regisztrált tervező vagy az általa képviselt tervezési vállalkozás igényelheti. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2017. július 1-je után a tervezőknek nem közművezeték-üzemeltetőnként külön-külön, személyesen kell igényelniük a tervezéshez szükséges térképi adatokat, hanem – ügyfélkapus bejelentkezést és regisztrációt követően – az egyablakos információs pontként működő www.e-epites.hu/e-kozmu oldalon keresztül tehetik ezt meg.

A tervezők számára a tervezéstámogatási kérelmek benyújtása ügyenként egyszeri rendszerhasználati díj megfizetéséhez kötött, ami a tervezői jogosultságtól függetlenül igényelhető közműnyilatkozat kérelmek esetében is igaz. Az egyesített közműnyilatkozat érvényességi ideje 6 hónap, ezt elektronikusan hitelesített dokumentum formájában állítja ki a rendszer, a közművezeték-üzemeltetők által szolgáltatott adatok alapján.

Fontos változás, hogy július 1-től a tervezőnek csak egyszer, az e-közmű rendszeren belül kell megadnia az adott kérelem adatait. A felületre elegendő egyszer becsatolnia a kapcsolódó dokumentumokat, továbbá egy csatornán érkezik vissza az összes közművezeték-üzemeltetői észrevétel is, végül pedig egyetlen egyesített közműnyilatkozat formájában kapja meg az összes érintett közművezeték-üzemeltető válaszát.

Az elektronizáció célja, hogy az adott építmény létesítéséhez, átalakításához, felújításához és karbantartásához szükséges közműegyeztetés teljes körűen, áttekinthető módon, gyorsan és hatékonyan legyen megoldható úgy, hogy a tervezett kivitelezés később még véletlenül se okozzon elkerülhető károkat a már meglévő közműhálózatban.

További információ és a megújult e-közmű felület az e-epites.hu oldalon érhető el.