Infotér konferencia felülnézetből

Szinte nyárias melegben került sor idén a 9. Infotér konferenciára Balatonfüreden. Az elektronikus közigazgatás, a kormányzati informatika és a telekommunikáció hatalmas érdeklődésre számot tartó hagyományos eseményén a Lechner Tudásközpont nem csupán előadást tartott a drónok szerepéről a háromdimenziós városmodellezés területén, de távérzékelési szakértői drónvideót is készítettek a gyönyörű helyszínről. Megmutatták, hogyan néznek ki az épületek a drónos felvételekből készített 3D pontfelhős megjelenítéssel.

Az Infotér hagyományos őszi rendezvényét életre hívó gondolat, mely szerint az informatikára társadalmi célok eléréséhez szükséges eszközként tekintsünk, idén is érezhető volt. Ebben az évben az adatbiztonság áll a balatonfüredi konferencia fókuszában, de a kedden kezdődött háromnapos rendezvényen a digitalizáció és az e-közigazgatás aktuális kérdéseit is tárgyalták az előadók.

A konferencia nulladik napján Palkovics László az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője bejelentette a magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció létrejöttét. Az ötlet aktivizálta az iparági szereplőket, az ITM, a kutatók, a fejlesztők és a felhasználók, állami és piaci szervezetek fogtak össze a közös célért.  Az új szervezet feladata a mesterséges intelligenciával kapcsolatos közös stratégia és fejlesztési irányok megfogalmazása, s az együttműködési keretrendszer kialakítása lesz azért, hogy hazánk az európai élvonalba kerüljön ezen a téren. Az Infotér konferencián tett bejelentés időpontjára már több mint 70 magyar és nemzetközi cég, tudományos műhely, szakmai- és közigazgatási szervezet gyűlt össze a Digitális Jólét Program által működtetett Mesterséges Intelligencia Koalícióban, hogy egymást támogassák a hazai fejlesztésekben.

Schanda Tamás János az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára szerda délelőtti nyitóelőadásában kifejtette, hogy az állam helyzete is változik a digitalizáció következtében, előtérbe kerül a szolgáltató szerepe. A mesterséges intelligencia megjelenésével a felelősségünk is nő, hiszen nem mindegy, hogy az ember által felügyelt gépi tanulás milyen irányban halad -mondta el az államtitkár.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a konferencián arról beszélt, hogy a virtuális világ összefonódik a valós világgal, ez a jelenség közösséget szervez. Ezért a digitalizált világhoz a közigazgatásnak is alkalmazkodnia kell, és az államnak ebben az új virtuális közösségi térben kell szolgáltatásokat nyújtania. Példaként említette a földhivatali rendszer átalakítását, amit egy digitális rendszerbe szeretnének átvezetni.

A hazai és nemzetközi előadókat is felvonultató konferencia idei programjában nagy hangsúlyt kaptak a Fintech megoldások. A digitális pénzügyi innovációk egyre nagyobb részt követelnek s piacból, hiszen a műszaki fejlődés és a jogszabályi változások újabb és újabb lehetőséget teremtenek számukra: Fintech cégek válnak bankká, bankok növesztenek Fintech lábat, működnek együtt Fintech partnerrel. A pénzügyi digitalizációs technológia és a robotizálás mellett a blockchain megoldások és mindezek üzleti vetületei is teret kaptak.

A térinformatikai témákat boncolgató Helyzeti intelligencia, térinformatikai válaszok korunk kihívásaira, drónokról kicsit másképpen címet viselő szekcióban Deák Márton, a Lechner Tudásközpont távérzékelési szakértője és projektvezetője beszélt a drónok szerepéről az építészetben, a 3D városmodellezésben és urbanisztikai vetületként a településrendezésben. Deák Márton előadása és az Infotér gyönyörű füredi helyszíne adta az aktualitását annak a videónak is, melyet a Lechner távérzékelési szakemberei készítettek a konferenciának otthont adó tóparti városrészről, mintegy az elhangzott előadás és a Lechnerben folyó munka illusztrációjaként, bemutatva a drónos felvételekből készült 3D pontfelhős megjelenítést.

A V4 kerekasztalnál ott ült Szemerey Samu a Lechner Tudásközpont smart city és településügyi szakértője, aki nemzetközi környezetben hallgatta végig Nanna-Louise Wildfang Linde, a Microsoft kormányzati és jogi ügyek közép-kelet európai vezetőjének felvezető előadását, majd asztaltársaival a digitális diplomácia lehetőségeiről beszéltek a Visegrádi Négyek együttműködése során, illetve megvitatták a partnerországok okos város stratégiáit és az okos városiasodás felé tett lépéseket.

Az elektronikus közigazgatási szolgáltatások terén a résztvevők képet kaphattak a központi kormányzati fejlesztésekről, és az önkormányzati ASP szolgáltatásokról. A közgyűjtemények digitalizációjáról szóló szekció kerekasztal beszélgetését Kis Yvette, a Tudásközpont Építésügyi Dokumentációs és Információs Központjának igazgatója moderálta. A beszélgetésen a téma szakértői olyan kérdésekre keresték a választ, hogy milyen hatásai lehetnek a közgyűjtemények digitalizálásának, van-e hátránya az analóg elérés digitális kiterjesztésének, vagy hogyan lehet láthatóbbá, szélesebb körben ismertté tenni a már digitalizált gyűjtemények anyagait.