Létrehozták a Magyar Építészeti Tanácsot

A 1032/2015. (I. 30.) Korm. határozat 14. pontja már egyértelművé tette, hogy hamarosan létrejön a Magyar Építészeti Tanács (MÉTA), és a testület felállítására 2015. áprilisi hatállyal sor is került. A MÉTA hasonló feladatokat lát el, mint a megszüntetett Országos Építésügyi és Településrendezési Tanács (OÉTT), de a tagság összetétele jelentősen eltér.
Magyar Közlöny: 2015. évi 54. szám
Hatályát vesztette: 1218/2012. (VI. 26.) Korm. határozat
Új jogszabály: 1221/2015. (IV. 20.) Korm. határozat
Hatályos: 2015. április 21.

1.
A1032/2015. (I. 30.) Korm. határozat 14. pontja

Az építésügyi jogszabályrendszer átalakításának főbb területeit, irányait a 1032/2015. (I. 30.) Korm. határozat 17 pontban határozza meg. A 14. pont alapján a Miniszterelnökséget vezető miniszternek 2015. március 31-ig kellett javaslatot kell tennie a Magyar Építészeti Tanács felállítására, feladat- és hatáskörének meghatározására, tagsági összetételére, céljaira és működési rendjére.

A 1032/2015. (I. 30.) Korm. határozat 17 pontját az Építésijog.hu is feldolgozta. Az Építésijog.hu szerzői a 17 ponttal – és így a testülettel – kapcsolatosan javaslatokat is megfogalmaztak, amelyeket itt ismerhetnek meg:

A Kormány a fentieknek megfelelően a 1221/2015. (IV. 20.) Korm. határozattal döntött a Magyar Építészeti Tanács (MÉTA) létrehozásáról.

2.
A Magyar Építészeti Tanács (MÉTA) feladatai

A MÉTA a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslattevő, véleményező és tanácsadó testülete az építészethez kapcsolódó építésügyet érintő stratégiai kérdésekben. A MÉTA feladatkörében javaslatokat és ajánlásokat fogalmaz meg
a) az építészetet és az építészethez kapcsolódó építésügyet érintő kormányzati döntések és jogszabályok előkészítésével kapcsolatban,
b) az épített környezet minőségének védelmét, alakítását, az építészethez kapcsolódó építésügy, valamint az építési ágazat folyamatait érintően,
c) az építészethez kapcsolódó építésüggyel kapcsolatos intézkedések végrehajtásának módjára vonatkozóan,
d) az építési beruházások megvalósításának elősegítésére, illetve
e) az építészeti minőség, a fenntartható építészeti szemlélet és a vizuális kultúra elősegítésére [1221/2015. (IV. 20.) Korm. hat. 2-3. pont].

3.
A Magyar Építészeti Tanács tagjai

A MÉTA-t a Miniszterelnökséget vezető miniszter (az építésügyért felelős miniszterként) működteti, a testület elnökét is a miniszter kéri fel. Az elnököt – akadályoztatása esetén – az általa kijelölt vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselő helyettesítheti.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter felkérése alapján tagként vehet részt a MÉTA ülésein az alábbi köztestületek, szakmai és civil szervezetek egy-egy képviselője:
a) Magyar Művészeti Akadémia,
b) Magyar Tudományos Akadémia,
c) Magyar Építész Kamara,
d) Magyar Mérnöki Kamara,
e) Magyar Kereskedelmi és Iparkamara,
f) Magyar Építőművészek Szövetsége,
g) Országos Főépítészi Kollégium,
h) Magyar Urbanisztikai Társaság,
i) Magyar Tájépítészek Szövetsége [1221/2015. (IV. 20.) Korm. hat. 2., 4-5. pont].

Az Építési törvény alapján sajátos építményfajták és a műemlékek tekintetében illetékes miniszterek együttműködnek a miniszterrel az építésügyet közvetlenül érintő döntések előkészítésében [1997. évi LXXVIII. tv. 5. § (3) bek.]. 2014. június 6. napjától a belügyminiszter helyett a Miniszterelnökséget vezető miniszter lett a Kormány kulturális örökség védelméért felelős tagja, így saját magával kell a műemlékeket érintő jogszabályokat egyeztetnie [152/2014. (VI. 6.) Korm. rend. 4. § 11. pont]. Erre tekintettel a MÉTA tagja a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára, dr. Puskás Imre [1221/2015. (IV. 20.) Korm. hat. 6. pont].

Az építészképző felsőoktatási intézmények közös delegáltja is automatikusan tagja lesz a MÉTA-nak [1221/2015. (IV. 20.) Korm. hat. 6. pont]. A kormányhatározat arra nem tér ki, hogy milyen módon történik meg a közös képviselő kiválasztása, ami azért is érdekes, mivel több kérdésben valószínűleg ellentétes álláspontra fognak helyezkedni az egyetemek. A már megszüntetett Országos Építésügyi és Településrendezési Tanácsban (OÉTT) az építésüggyel összefüggő építész- és mérnökképzéssel érintett felsőoktatási intézmények építésüggyel kapcsolatos karai képviseltették magukat. Remélhetőleg a közös delegált személye olyan lesz, aki kifejezetten ezen karok igényeit tudja képviselni.

A testület további három tagját a Miniszterelnökséget vezető miniszter kéri fel, azonban a kormányhatározat semmilyen támpontot nem ad arra vonatkozóan, hogy milyen szervezetek, szakemberek tevékenységét fogják igénybe venni (valószínűleg a testületi ülés témája alapján fogják kijelölni ezeket a tagokat) [1221/2015. (IV. 20.) Korm. hat. 6. pont].

Érdemes kiemelni, hogy a MÉTA tagjai a MÉTA-ban végzett munkájukért díjazásban és költségtérítésben nem részesülnek [1221/2015. (IV. 20.) Korm. hat. 11. pont].

4.
A MÉTA működése

A MÉTA üléseit az elnök hívja össze és vezeti. Az elnök meghívására – tanácskozási joggal – a napirendi ponttal érintett szakterületért felelős állami vezetője vagy a szakterületért felelős állami vezető által felkért kormánytisztviselő vagy személy is megjelenhet az ülésen [1221/2015. (IV. 20.) Korm. hat. 10. pont].

A kormányhatározat szerint a MÉTA legalább évente egy alkalommal ülésezik, ami azért jelzi, hogy az egyes vitás kérdéseket nem az ülések alkalmával fogják megvitatni (az OÉTT-ben munkacsoportok működtek, amelyekben időszakonként körüljártak egy-egy konkrét témakört).

A MÉTA ülései nem nyilvánosak. Az ülésekről emlékeztető készül, amelyben a MÉTA tagjainak javaslatait, véleményeit minden esetben a többségi és kisebbségi vélemények azonos súlyú és részletességű bemutatásával kell rögzíteni. Ha jól értem ezt a rendelkezést, ez azt jelenti, hogy függetlenül a kisebbségben maradtak létszámától, ugyanolyan részletesen kell rögzíteni a kisebbségi véleményt, mint a többség által képviselt álláspontot [1221/2015. (IV. 20.) Korm. hat. 12. pont].

A MÉTA működésének részletes szabályait, a tagok helyettesítésének, illetve a tagok delegálásának és visszahívásának rendjét, a meghívottak ülésen való részvételét a MÉTA ügyrendje tartalmazza. A MÉTA az ügyrendjét maga állapítja meg, és a Miniszterelnökséget vezető miniszter hagyja jóvá [1221/2015. (IV. 20.) Korm. hat. 9. pont].

A MÉTA megalakulásáról szóló sajtótájékoztató összefoglalóját – amelyet Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár tartott – itt olvashatja el.

A sajtótájékoztatón elhangzottak alapján a MÉTA néhány hónapon belül alakulhat meg, vagyis az első ülésre valamikor 2015. nyarán kerülhet sor.

5.
Megszüntették az Országos Építésügyi és Településrendezési Tanácsot

A MÉTA létrehozásával „hivatalosan” is megszűnt az Országos Építésügyi és Településrendezési Tanács (OÉTT), de a valóságban a testület már hosszú ideje nem tevékenykedett – vagyis hatályos kívül helyezték a létrehozásáról szóló 1218/2012. (VI. 26.) Korm. határozatot. Az OÉTT elnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter (az akkori építésügyért felelős miniszter) megbízásából dr. Szaló Péter területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár volt, titkára pedig Magyar Mária főosztályvezető (BM Építésügyi Főosztály).

Az OÉTT feladatköre és célja nagyon hasonló volt a jelenlegi testülethez, de tagjai között a beruházói, kivitelezői oldal is szerepet kapott, hiszen az alábbi szervezetek is közreműködtek a tevékenységében:
– az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége,
– a Magyar Építőanyagipari Szövetség,
– az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület,
– a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület.

Az OÉTT aktív közreműködője volt az Építésügyi Igazgatási Szakmai Kollégium, amely megfelelő módon tudta közvetíteni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági munka során jelentkező problémákat a testület felé. Remélhetőleg a MÉTA – az Építésügyi Igazgatási Szakmai Kollégium delegáltjainak hiányában is – kiemelt figyelmet fog fordítani arra, hogy a hatósági ügyintézők mindennapi munkájuk során szerezett tapasztalatai beépüljenek az építésügyi jogszabályokba.

Forrás

Utolsó frissítés: 2015. április 26. vasárnap, 15:22 Közzétéve: 2015. április 26. vasárnap, 15:22

Szerző: Dr. Jámbor Attila