MABIM kerekasztal-beszélgetés

IMG 4399-web

Az alig egyéves, az épületinformációs modellezés szabványosításának elősegítésére megalakult szövetség által rendezett fórumon a BIM terjesztése érdekében kialakítandó partneri együttműködésről, illetve hazai szabályozásának lehetőségeiről beszélgettek a meghívott résztvevők.

2015. szeptember 2-án rendezték meg a Magyar BIM Épületinformációs Szövetség 2014. nyári megalakulása utáni talán legjelentősebb nyilvános eseményt, amelyen a BIM technológiához kapcsolódó folyamatok és produktumok egységes szabályozásának kérdése volt a középponti téma.

A BIM mozaikszó ma már majdnem minden építőipari szereplő számára ismerősen cseng, még ha gyakorlati alkalmazását és az ebből fakadó előnyöket egyelőre talán szűkebb kör tapasztalta csak meg. A kerekasztal-beszélgetés témájának aktualitását jelzi, hogy a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) idén tavasszal hívta fel a figyelmet az „MSZT/MB 442 Épületinformációs modellezés (BIM) nemzeti szabványosító műszaki bizottság” megalakulására, amely a „CEN/TC 442 Building Information Modelling (BIM) európai szabványosító műszaki bizottság” tükörbizottságaként elsősorban a készülő egységes európai BIM szabvány honosításával foglalkozik a jövőben.

CÉLOK

IMG 4418-webA beszélgetés elsődleges célja az volt, hogy a részt vevő állami, kormányzati, piaci és civil szakmai szervezetek kölcsönösen megismerjék egymás álláspontját, eszmét cseréljenek a téma fontosságáról, megvalósíthatóságáról, illetve arról, hogy milyen szempontokból vizsgálják a BIM szabványosításának folyamatát.

MEGÁLLAPÍTÁSOK

A beszélgetésen a témával kapcsolatban elhangzott legfontosabb, többek véleményét tükröző megállapítások az alábbiakban olvashatók.

  • A BIM bevezetéséhez mindenképpen szükséges az állam és a kormányzat akarata, ami leginkább egy jól meghatározott cél eléréséhez kapcsolódóan nyilvánulhat meg. A nemzetközi példákból kiindulva ilyen kormányzati cél vagy vízió lehet a CO2-kibocsátás csökkentése, a hulladékgazdálkodás fejlesztése vagy éppen az építésügyi szabályozási rendszer átalakítása.
  • A magyarországi szabályozás a szomszédos és távolabbi országokban már sikeresen alkalmazott nemzetközi megoldások adaptálásával kell hogy kezdődjön. Fontos, hogy az adaptáció során az összegyűlt tapasztalatokból tanulva, azokat figyelembe véve készüljön fel a szakma a szabványok bevezetésére.
  • Fontos bevonni a munkába az építőipari kivitelezőket, mivel ők tudják legjobban megmondani, hogy mire van szükségük, mi segítené elő leginkább a magasabb minőségű, gazdaságosabb és gyorsabb munkát.
  • A szabványosításon túl foglalkozni kell a szabványokhoz kapcsolódó irányelvek és eljárásrendek kidolgozásával is, az építőipar szereplőit pedig minél előbb el kell kezdeni felkészíteni ezek alkalmazására.
  • Érdemes megvizsgálni, hogy az épületenergetikai szabályozás hogyan kapcsolható vagy integrálható a most készülő BIM szabályozásba.

EGYSÉGES STRATÉGIA

A megbeszélés eredményeként, a tapasztalatok és vélemények megvitatása után, körvonalazódni látszik egy egységes stratégia az érdekelt és érdeklődő szervezetek szakmai kompetenciái alapján. A szabványosítás során a MABIM vezető szerepet kíván vállalni abban, hogy a párhuzamos szálakon futó szakmai munkát és fejlesztéseket összehangolja, valamint a különböző forrásokból visszaérkező tudásanyagot közvetítse a magyarországi építőipar jelenlegi és majdani szereplői számára.

Zagorácz Márk

elnökségi tag

Megjelent: 2015. szeptember 23. szerda, 11:11

Forrás

Dr. Szabó László elnökségi tag felszólalása

Dr. Szabó László elnökségi tag felszólalása

ifj. Kistelegdi István dr. MABIM elnökségi tag

ifj. Kistelegdi István dr. MABIM elnökségi tag

IMG_4405

Levezető elnök: dr. Zagorácz Márk MABIM elnökségi tag

Levezető elnök: dr. Zagorácz Márk MABIM elnökségi tag

IMG_4399

Dr. Stocker György MABIM elnök bevezetője

Dr. Stocker György MABIM elnök bevezetője

IMG_4397 IMG_4396 IMG_4395

MABIM Kerekasztal - kezdés előtt

MABIM Kerekasztal – kezdés előtt