Magyar Mérnöki Kamara 2017. évértékelője

Elnöki évértékelő a 2017-es évről 26 pontban összegyűjtve

2017 májusában új vezetés lépett a Mérnöki Kamara élére. Az új elnök, Nagy Gyula és az elnökség sok megoldandó feladattal indította el az év második felét. Ezek a 2017. évi tisztújítást követő események – eredmények – nem csupán a kamara tagjaira vannak, lehetnek hatással, hanem országos szinten is közvetlen kihatással bírnak alapvető fejlesztési, beruházási folyamatokra.

1. Kormányzati döntés előkészítés alatt áll a Beruházási Folyamatok Rendszer (BFR) és a Tervezői Szolgáltatások Rendszere (BFR)

A Miniszterelnökség szervezésében folyik a koncepció szövegének egyeztetése. Az alapszövegben MMK-MÉK-ÉVOSZ egyetértés van. A leginkább érintett szervezetek – Miniszterelnökség, BM, IM, KEHI, ÁSZ – megtették észrevételeiket, ezeket tisztáztuk úgy, hogy érdemi tartalmi módosításokra nem volt szükség, csupán pontosításokra.

A Miniszterelnökség tervei szerint a koncepciót a Kormány a közeljövőben fogadhatja el, a normaszöveg elfogadására is 2018-ban kerülhet sor.

beszamolo-1

2. A mérnöki díjszabás rendezése az igények és piaci lehetőségek figyelembevételével 

Kamaránk Küldöttgyűlése a tervezési szolgáltatások koncepciójának elfogadásakor arról döntött, hogy a szolgáltatásokra vonatkozó szabályozás csak az új díjszabással együtt léphet hatályba. A díjszabással kapcsolatos előkészítés során eddig nem sikerült egységes tervezetet előkészíteni a MÉK-kel, továbbá – mint előbb jeleztük – még folyamatba van a beruházási és szolgáltatási rendszer szabályozásának előkészítése is.

Ugyanakkor egyre több kérdés érkezett a kamarához a díjszabás aktualitásáról, az aktualizálás szükségességéről. Ezt több körülmény is ösztönözte, a MÉK díjszabásának emelésétől kezdve az építőipari fellendülésen és az építési költségek emelkedésén át a közpénzből induló beruházásokkal kapcsolatos ajánlatok kiíróinak tanácstalanságáig bezárólag.
Részeredményként sikerült elérni, hogy a kamarai díjszabás alkalmazása közbeszerzési útmutatóba is bekerüljön. Figyelemmel azonban a fenti körülményekre, az MMK Elnöksége 2017. november 15-i ülésén úgy határozott, hogy a mérnöknapi munka ráfordításra új díjszabást vezet be. Az új díjszabás december 1. napján lép ett hatályba.

3.  A közpénzes beruházások jobb előkészítése a tervezés szintjén

A májusi küldöttgyűlést követő héten a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel tartott egyeztetésen jeleztük, hogy a beruházások költségeinek gyakori és jelentős menet közbeni emelkedése jelentős részben az előkészítetlenségre vezethető vissza. Az előkészítettség egyik alapvető eleme, hogy csak kivitelezési tervek birtokában kerüljön sor a közbeszerzések kiírására, mert ez a költségszámítást is megalapozottabbá teszi, továbbá lényegesen csökkenti a későbbi módosításokat.

Ez év júniusában már megjelent egy kormányhatározat, amely több infrastrukturális projekt felülvizsgálatát írta elő annak érdekében, hogy ahol szükséges, készüljön el a kivitelezési terv. Kormányzati szándék a szabályozás általános követelménnyé tétele.

beszamolo-2

4. Részvétel a panelprogram előkészítésében

A kormányzat szándéka a panel épületek (valamint a lakóépületekhez kapcsolódó középületek és közösségi terek) megújítása, az általuk biztosított életminőség javítása. A Miniszterelnökség ennek előkészítése érdekében több munkacsoportot hozott létre (műszaki, finanszírozási, jogi szociológiai, önkormányzati). Az MMK a műszaki munkacsoport tagjaként – a tagozatok széles körű közreműködésével – megalapozott és minden jelentős kérdésre kiterjedő szakmai javaslattal járult hozzá a részletes koncepció előkészítéséhez. Ennek előkészítéséhez több tagozat – különösen az épületgépészeti, a tartószerkezeti, az elektrotechnikai, az építési és a tűzvédelmi tagozat – járult hozzá.
A Miniszterelnökség köszönettel vette a szakmai támogatást és jelezte, hogy 2018. év elején kívánja a koncepciót széles társadalmi vitára bocsájtani.

5. Javaslat az általános szakmagyakorlási szabályozás megújítása

A kamara szakmai tagozatai és a területii kamarák hosszabb ideje jelzett javaslatai alapján – az MMK Elnökségének határozatával létrehozott munkacsoport közreműködésével – összeállítottuk a 266-os módosításának komplex tervezetét. A tervezetet – egy októberi egyeztetésnek megfelelően – eljuttattuk a Miniszterelnökség illetékes főosztályának a jogszabálymódosítás előkészítéséhez, kezdeményezve, hogy a módosítás előkészítésére mielőbb sor kerüljön. Ennek a kormányzati menetrendje még nem meghatározott.

6. Részvétel a mérnöki munka szabályainak meghatározásában a műszaki irányelvek megalkotásában való részvétellel

Kormányrendelet hozta létre az ÉMI Nonprofit Kft. által koordinált bizottsági rendszert, amelynek keretében kamaránk réészt vesz a szabványrendszert kiegészítő, kipótló műszaki irányelvek elkészítésében. Kamaránkat a döntéshozó bizottságban Madaras Botond alelnök képviseli, a szakmai munkacsoportokban pedig tagozataink delegáltjai vesznek részt.

7. Kedvezőbb szabályozás a vezető tervezői címmel korábban rendelkezőknek

Gyakorlati igények alapján sor került a vezető tervezői címek szabályozásnak kedvező módosításra. A korábban ilyen címmel rendelkezők kedvezőbb feltételekkel kaphatják meg ismét a címet: egyrészt beszámítható korábbi gyakorlatuk, másrészt díjmentes a kérelmükre lefolytatott eljárás.

8. Csengető rendszer a jogosultság fenntartásához kapcsolódó kötelezettségekhez

Az MMK a területi kamarákkal egyeztetve, új emlékeztető szolgáltatással egészíti ki a kamarai nyilvántartási rendszer működését. Ennek a lényege, hogy a szakmagyakorló (kamarai tag és nyilvántartott egyaránt) bizonyos határidőkről és a jogosultsága fenntartásához kapcsolódó kötelezettségekről automatikus email értesítést kapjon. A szolgáltatás keretében tervezett értesítések:
−    beszámoló vizsga teljesítésének határideje 90 nap múlva lejár
−    jogosultsághoz tartozó ötéves továbbképzési időszak 90 nap múlva lejár
−    jogi továbbképzés teljesítésével kapcsolatos értesítések
−    esetlegesen a szakmai továbbképzés teljesítésével kapcsolatos értesítések
A fentiek közül a beszámoló vizsga értesítő már októberben „pilot project”-ként elindult, a visszajelzések alapján jól működik. A területi titkárságokkal egyeztetve következő lépésként indul a többi értesítés is, legkésőbb ez év végéig.

9. Kedvező szakmai felelősségbiztosítási rendszer keretének létrehozása

A kamara – külső szakmai segítséggel – megversenyeztette a szakmai felelősségbiztosítási csomagot ajánló biztosítókat az egyszerű bejelentés területén kötendő biztosításra, valamint az általános szakmai felelősségbiztosításra. Az eredmény alapján az egyszerű bejelentésre a KÖBE, az általános szakmai felelősségbiztosításra a Generali adta a legjobb ajánlatot. Az eljárás folyamán széleskörű véleménykurtatást is tartottunk, amelyre mintegy 4000 tag és regisztrált kolléga válaszolt, ami lehetővé tette egy differenciált biztosítási csomag előkészítését.
A piaci viszonyokhoz képest igen kedvező és csak a kamarán keresztül elérhető felelősségbiztosítást a tervezők, a szakértők, az energetikai auditorok és szakreferensek, valamint a regisztrált műszaki ellenőrök és építésvezetők, valamint a regisztrált cégek is igénybe vehetik. A lehetőségekről honlapunkon is részletes tájékoztatás található.

beszamolo-3

10. A „Minden mérnök kamarája” jelszó gyakorlatiérvényesítése: informatikusok és üzemeltető mérnökök igényeltek és kapnak lehetőséget a kamarához való szorosabb kapcsolódásra

Az elmúlt fél év során több szakmai csoport képviselője kereste meg kamaránkat a közelebbi kapcsolat kiépítésének szándékával. Közülük – szakmai súlyuknál és gyakorlati jelentőségüknél fogva – kiemelten fontosnak tekintjük az informatikusok és az üzemeltető mérnökök kezdeményezését. A kamara Elnöksége mindkét kezdeményezést felkarolta: támogatja, hogy a mérnök informatikusok belépjenek a kamarába, azon informatikusoknak pedig, akik a belépés lehetőségével nem rendelkeznek, felajánljuk az önkéntes szakmai nyilvántartás lehetőségét. Természetesen a már kipróbált mesteriskola is nyitva áll számukra. Az üzemeltető mérnökök kezdeményezésére az érintett tagozatok szakosztályt hozhatnak létre.

11. FAP anyagok közzététele a kamara honlapján

A szakmai tagozatok részére minden évben kiírt FAP pályázatok egyik fő célja, hogy a tagozatok a gyakorló mérnökök munkáját segítő segédleteket, korszerű, innovatív ismeretanyagokat bemutató kamarai kiadványokat készítsenek. A pályázatok eredményeként az elmúlt években létrejövő szakmai anyagokat rendszereztük és a kamara a tagjai számára letölthető formában teszi közzétettük. A kiadványok a honlap megújult „Kamarai Tudástár” rovatában érhetők el.

Fontos, hogy tekintettel arra, hogy a FAP anyagok forrása a területi kamarák befizetéseiből származik, az anyagok elérésére és letöltésére csak kamarai tagok számára van lehetőség, melyet az e-Mérnök rendszerbe való bejelentkezéssel tudnak igazolni. Ehhez igénybe tudják venni az ügyfélkapus belépési módot, de szükség szerint akár a területi kamarák titkárságán, akár az MMK Főtitkárságán tudnak email cím és jelszó alapú hozzáférést kérni.

A tudástárban jelenleg 14 tagozatnak összesen 45 segédlete érhető el, melyek hamarosan ki fognak egészülni a 2017-ben elkészített FAP anyagokkal. A tudástár 2017 szeptembere óta érhető el a kamarai tagok számára, ez idő alatt közel 700 személy jelentkezett be a felületre és összesen jóval több, mint 3000 letöltés történt.

12. Kibővült létszámmal IPE mesteriskola

2017. szeptember 15-én megkezdődött – a tavalyit lényegesen meghaladó létszámmal, összesen 65 fővel – az informatikai projekt ellenőrök képzése. Az érdeklődést minden bizonnyal növelte, hogy a megrendelők szeretnének minél biztonságosabb és költségeiben is védhetőbb pozíciót elérni a fejlesztések során. Az első év végzett hallgatóinak névjegyzéke a kamara honlapján hozzáférhető az érdeklődők számára. A kormányzati háttérintézmények és más érdekelt szervezetek külön értesítést kaptak az informatikai projekt ellenőrök ismereteinek hasznáról és a végzettek elérhetőségéről.

beszamolo-4

13. Folytatódik a korrózióvédelmi mesteriskola

2017. szeptember 11-én kezdődött meg a Korrózióvédelmi Mesteriskola harmadik féléve, amelyen kiemelt szerepet kap az elektrokémiai korrózióvédelem, az építmények talajkorróziója, a katódos védelmi technológia és a kémiai felületkezelés. A következő Mesteriskola várhatóan 2018 szeptemberében kezdődik.

14. Beruházáslebonyolító mesteriskola

A beruházás lebonyolítói jogosultság visszaállításáról a Kormány már 2015-ben döntött egyik határozatával. A közbeszerzések terén egy kormányrendelet már szabályozta is a beruházáslebonyolító legfontosabb feladatait. Annak érdekében, hogy a jogosultság a megfelelő helyen – az általános szakmagyakorlási rendeletben – legyen szabályozva, beépítettük a szükséges tartalmi szabályokat és a jogosultság megszerzéséhez szükséges feltételeket a 266-os módosításának tervezetébe.
A szándékaink – és a Kormány kötelezettségvállalása – szerint megújuló jogosultság megfelelő gyakorlását minden bizonnyal elősegíti egy, az MMK által szervezett mesteriskola. Ennek beindítását 2018. tavaszára tervezük. A mesteriskola megszervezésében és lebonyolításában együttműködünk a Projektmenedzsment Szövetséggel is.

15. Kedvezményes idegennyelvű képzés

Az egyre bővülő nemzetközi kapcsolatok, határokon túlnyúló mérnöki feladatok megnövelték az igényeket a biztosabb idegennyelvtudás iránt.
A műszaki szakmai téren kiemelkedő tudásbázissal rendelkező BME Idegen Nyelvi Központ és a Kamara közötti együttműködés révén 5 nyelven, több képzési formában indulhat el a 2018-as első félévben képzés a Központtal együttműködésben.
Az előzetes felmérés alapján, amelyben a nyelvi ismeretekre, az igényelt nyelvekre, a képzés jellegére vonatkozó kérdéseket tettünk fel, közel 1.500 válasz érkezett.
A reprezentatív felmérés alapján az alábbi nyelveken hirdet meg a Kamara kedvezményes képzést, pilotprojektként Budapesten, majd ezt követően a tapasztalatok alapján több nagyvárosban is.

16. CO2 work-shop OKF-el közösen

Az MMK együttműködési megállapodással rendelkezik az OKF-el. Ennek egyik célkitűzése közös szakmai rendezvények szervezése is. Az utóbbi időben – a kéményseprőipar körül kialakult viták miatt is – előtérbe került a CO2 károsodások megelőzése. E tárgyban közös workshop szervezésére kerül sor 2018. január második felében. Ennek keretében megismerhetők a hatósági előírások, az OKF felelősségi körébe tartozó feladatok gyakorlata és a kamara mérnökeinek tapasztalatai, ezek alapján kialakított javaslatai. A szakmai nap előkészítésében és lebonyolításában több tagozat – elsősorban a tűzvédelmi és az épületgépész tagozat – munkájára támaszkodunk.

beszamolo-5

17. Szakmai kiadványok

A FAP Anyagok áttekintése alapján több kiadvány megjelenítésére született javaslat az elemzés, a fontossága és az érintett tagozat javaslata alapján.
Ennek eredményeképpen megjelent az Épületenergetika kiadvány bővített, aktualizált kiadása, amelyet Baumann Mihály koordinálásával működő szakértő csoport írt.
Előkészítés alatt van a Tartószerkezeti Szakmai Tagozat kezdeményezésére egy földrengésszámításokat pontosabban figyelembe vevő kiadvány, a Helyi Spektrumok használata, amely javaslatokat fogalmaz meg országos szinten 3200 településre bontva a szabványtól eltérő, az esetek nagy többségében kedvezőbb számítási adatok figyelembe vételére.

18. Tematikus mini-oldalak

A Kamara weboldalán kiemelt, tematikus oldalak létrehozásával segítjük a kollégákat egy-egy, nagyobb figyelmet igénylő területen.
Így került kialakításra az e-közmű rendszerének bevezetéséhez kapcsolódóan az
e-közmű DOSSZIÉ és a BIM DOSSZIÉ, amelyek a témához kapcsolód legfontosabb információkat gyűjtik össze egy helyen.
Az oldalak aktualizálásával, a friss, kapcsolódó információk felvezetésével cél, hogy az érdeklődők egy helyen kapják meg a kapcsolódó információkat.

19. Jelentős előrelépés az energetikai auditorok és szakreferensek képzésében, közreműködés a NEH tagok képzésében

Kamaránk – jogszabály biztosította keretek között, a MEKH-el kötött megállapodás alapján – megszervezi és lebonyolítja az energetikai auditorok és szakreferensek vizsgára felkészítését, vizsgáztatását, kötelező továbbképzését és ötévenkénti megújító vizsgáit.
A kamara részt vesz a Nemzeti Energetikusi Hálózat tagjainak szakmai képzésében is. A területi kormányhivatalokban működő – a lakosság, a gazdasági szereplők és az intézmények részére szakmai tanácsadást végző kormánytisztviselők az intézmények energiafogyasztásával kapcsolatos adatgyűjtést és ellenőrzést is végeznek.

20. E-szakreferensek kamarai nyilvántartása

Mivel a szakreferensek nem rendelkeznek hivatalos állami nyilvántartással, a kamara biztosítja számukra, hogy önkéntes nyilvántartásba kerüljenek, amelyet elérhetnek az igénylők.

21. Munkacsoportok

A Kamara Cselekvési Programja és Munkaterve több olyan feladatot tartalmaz, amelyek megvalósítsa igényli a szélesebb szakmai közreműködést. Ennek kereteit biztosítják az MMK Elnökségének októberi ülésén létrehozott munkacsoportok, amelyek vezetőit is kijelölte az Elnökség. A 12 munkacsoport tagságát a novemberi ülés határozta meg azzal, hogy az szükség szerint kiegészíthető.
A munkacsoportok az Elnökség által meghatározott feladatok teljesítésére jöttek létre, tehát a kijelölt feladat tényleges, operatív végrehajtást kell teljesíteniük. Ehhez a unkacsoportok elkészítették munkatervüket, amelyeket az Elnökség novemberi ülése hagyott jóvá. A munkacsoportok tevékenységét a Főtitkárság szakmailag támogatja és a szükséges adminisztrációt biztosítja. Az Elnökség az  elvégzett munkát értékeli.

beszamolo-8

22. Közös építésfelügyeleti ellenőrzésekhez módszertani javaslat

A Miniszterelnökséget vezető miniszter – ez évhez hasonlóan – 2018-ra is utasítást ad ki az építésfelügyeleteknek ellenőrzéseik lebonyolításának szabályozására. Ebben a területi kamarákkal közös ellenőrzések legfontosabb szabályait is rögzíti. A szabályozás kialakításában kamaránk képviselői is részt vettek. A Miniszterelnökség kérte, hogy az MMK és a MÉK közös módszertanárara is tegyen javaslatot. Ebben – az építési tagozat közreműködésével – arra is javaslatot tettünk, hogy milyen kérdésekre célszerű koncentrálni az ellenőrzése során.
A MÉK-el közösen jeleztük továbbá, hogy a kamara törvény adta ellenőrzési joga a jogosultságra és a tervtartalom betartására terjed i. Amennyiben tehát – az Étv. adta lehetőséggel élve – a kamara a kivitelezés ellenőrzésében is közreműködik, ezt jog-és célszerűen csak a közreműködők szakértői megbízásával látjuk megvalósíthatónak.

23. MITA pályázatok fiatal mérnökök támogatására

A Mérnöki Innovációt Támogató Alapítvány az Utiber Kft, valamint a Főmterv Zrt. együttműködésével pályázatot írt ki a fiatal mérnökök számára. A támogatók a 35. életévüket még be nem töltött mérnökök számára pályázat formájában támogatást kívánnak biztosítani. A támogatók fontosnak tartják a fiatal mérnökök aktív részvételét a kamara mérnöki innovációs törekvéseiben. Ennek megvalósulása érdekében jelentős pénzügyi hozzájárulással kívántak hozzájárulni ahhoz, hogy a MITA innovációs pályázati felhívást tehessen közzé. A pályázati felhívás elsősorban az energiahatékonyság, az informatika és a közlekedésfejlesztés területén előremutató műszaki fejlesztési megoldások ismertetését, kidolgozását várta a pályázóktól. Az adomány értéke 3 600 000.- Ft. A MITA egy szakértői javaslattevő bizottság javaslata alapján döntött a díjak odaítéléséről. A díjak átadására az MMK Elnökségének december 13-i ülésén került sor. Az eseményről és a díjazottakról részletes tájékoztatás található a kamara honlapján.
A MITA Kuratóriumának diplomadíj kiírásáról is határozott. Az Alapítvány által kiírt diplomadíj három szakterületen – az Építési, az Akusztikai, valamint a Geodéziai és Geoinformatikai Tagozat által érintett szakterületeken –  került kiírásra, mely szakterületeket a Kuratórium tagjai sorsolással jelöltek ki. A díjazás során az 1. helyezett díjazottak 250.000 Ft, a 2. helyezettek 150.000 Ft, a 3. helyezettek 100.000 Ft pénzjutalomban részesülnek.

 

24. E-közmű probléma feltárás

Az e-közmű bevezetése a 324/2013. Korm. rendelet előírásai alapján július elsejével élesbe fordult. A bevezetett rendszer számos nehézséget gördített a szakmagyakorlók elé, úgy az informatikai rendszerét, mint az adatforrások elégségességét illetően, és a kapcsolódó jogi szabályozás tisztázatlanságai is több gondot okoznak a használat során.
A bevetést megelőzően június végén sikerült 2 nagy érdeklődésre számot adó tájékoztatót tartani, ahol közel 250 kolléga vett részt.
A tájékoztatót követően a Kamara létre hozott egy információs felületet, ahol a kollégák a felmerült nehézségeikről a kamarát tájékoztatni tudják – a tematikusan gyűjtött kérdéseket a Lechner tudásközpont, a rendszer kialakításával megbízott kormányzati háttérintézmény közvetlenül megkapja.
Több fórumot tartott az MMK augusztus első napjaiban, ahol 4 további alkalommal közel 500 kolléga vett részt. Vidéki nagyvárosainkban regionális fórumok rendezésére is sor került, amelyeken szintén száznál több résztvevő jelent meg alkalmanként.
A felmerült kérdéseket a Kamara rendszerezett formában juttattuk el – és juttatjuk el folyamatosan – a Lechner Tudásközpont részére, ahol ezekkel a kérdésekkel kiemelten foglalkoznak.
A Miniszterelnökséget elnöki szinten tájékoztatja a Kamara, folyamatos az észrevételek rendszerezett gyűjtése és átadása a Miniszterelnökség és a Lechner tudásközpont számára.
Jelenlegi állapotában a rendszer nehézségei miatt több időt, magasabb és kiszámíthatatlan költséget jelent az e-közmű felületen történő egyeztetés, számos nehézség miatt a megfelelő adatforrások sem állnak rendelkezésre és a szolgáltatókkal való megfelelő kapcsolattartás is nehézkesebbé vált.
A tapasztalatok alapján a kamara – szakértői munkacsoport segítségével – kidolgozta a legfontosabb jogszabályi módosításokat, amelyek a rendezéshez szükségesek és sürgős jogszabálymódosítást kérve elküldte a Miniszterelnökség részére.

25. A tanúsítások bővítése több szakterületen

A Magyar Mérnöki Kamara Elnöksége az elmúlt időszakban elfogadta a Hírközlési és Informatikai Tagozat, valamint az Építési Tagozat továbbképzési rendjét. Az elfogadott szabályok szerint mindkét tagozat továbbképzései a 266/2013 (VII.11.) Korm. rendelet szabályai szerint kerülnek elfogadásra.

Az Elnökség novemberi ülésén elfogadásra kerültek az Elektrotechnikai Tagozat szakterületéhez tartozó tanúsítási területek, melyek alapján a korábbi ipari szakértői jogosultságok a jövőben tanúsításként szerepelnek a Kamara rendszerében.

beszamolo-6

26. A tanúsítások továbbképzési rendjének szabályozása

Lényegében befejeződött a tanúsítást kiadó tagozatok továbbképzési rendjének kamarai szabályozása: az Elnökség valamennyi ilyen tagozat tervezetét elfogadta. Ezzel valamennyi tagozat továbbképzése szabályozott, nem csak azoké, amelyekre a 266-os hatálya kiterjed.

Ugyanakkor még rendezendő, hogy a tanúsítást kiadó tagozatok a gyakorlatban is hiánytalanul alkalmazzák ezeket. Ennek egyeztetésére és a megfelelő módok közös kidolgozására a Választmány ülését követően még ez évben sor kerül.
Forrás